2014.Június 18 Szerda.
Eljött az utolsó nap, amikor véget ért a kórházi kezelések sora.
Ezúton is hálás vagyok mindenkinek aki arra tette fel az életét,
hogy embertársainak segítsen mikor egészségügyileg valóban a padlón
hemperegnek. Köszönettel tartozom továbbá munkahelyemnek is, hogy
megértően támogattak abban, hogy a kezelésekre eltudjak jutni.
Ennyit bevezetőben. És hogy miért is írom mégis megint nem túl
rövid monológom? Nos mert mindig történik valami velem, amikor
ügy intézek.
Cseppet megcsúsztam a Telekom csekkemmel, így azt már nem postán adtam fel, hanem személyesen becammogtam az üzletbe és befizettem.
Itt már gyülekezni kezdtek a setét felhők. Belépéskor a “személyzetis” információs “hölgy”, tátott szájjal figyelte, amint sudokut nyomok a beléptető
és számhúzó automatával. Miután kiválasztottam a megfelelő kódot, hangos recsegéssel kiadta a papírt az automata.
Miután meggyőződtem a tinta mélységének és elhelyezkedésének a meglétével kapcsolatban, a “hölgynek” finoman jeleztem.:
-Kifogy lassan a papír a masinából, úgyhogy cserélni kellene.
A hölgy rezzenéstelen arccal visszakézből.:
– Hallottál a ProTV szolgáltatásról?
– Hogy miről? Én csak azt mondtam,hogy a papír kifogy a gépből.
Látod itt ez a piros tintapaca a papír szélén ezt jelzi.
– Ha még nem hallottál a szolgáltatásról, akkor elmondanám, hogy most ingyenesen nézheted a foci vb-t a
tévéden HD minőségben vagy telefonon vagy tableten, előfizetés nélkül. Mindössze csak…bla..bla..bla…
– Köszönöm, mindenem Telekom, szóval tisztában vagyok a dolgokkal. Ellenben nincs tévém, utálom a focit, így nem igazán érdekel ez az ajánlat.
– Mindenkinek van tv-je. Hogyhogy nincs? Egyébként azt is tudok ajánlani ami…bla..bla..
– Köszönöm, de nincs rá szükségem, mivel értelmes tartalmat nem tudok elérni rajt, annak meg főleg semmi értelme, hogy azért fizessek bármit, hogy ne nézzem.
A kis csaj cseppet hezitált, majd a kezembe nyomott egy formanyomtatványt, valami szóróanyagot, majd mikor belekezdett volna,
megjelent a számom a kijelzőn. Magára hagytam árván a papírokkal és a szórólapokkal. Rámenős ez már biztos. Ami viszont cseppet zavart, hogy a gépben a papírt nem kezdték el cserélni,
vagy legalább megnézni, hogy mégis mi a franc van vele. A pénztáros csóka kedves volt, nem tukmált semmit. Miután befizettem a sarcot, feltettem egy olyan kérdést, amit nem szívesen
hallanak semmilyen szolgáltatónál.
-Mikor tudom a szolgáltatást megszüntetni?
-Miért szeretné megszüntetni?
-Mivel a telefont nem csak a kisebb testű állatok elriasztására szeretném használni, amolyan dobóeszközként, hanem esetleg funkcióját ellátó készülékként is.
Ergo telefonálásra. Mondja, hogy november végén jár le minden. Ha valami pozitív illetve olyan dolgot tudnak majd ajánlani, akkor átgondolom, hogy meghosszabítom.
Természetesen kitért több olyan dologra, hogy miért lehet rossz a telefon, de mindenre azt a választ kapta tőlem, ami amúgy is értelemszerű lett volna.
Elhangzott egy:
– Akkor passz. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
– Nem önnek kell sajnálkozni, hanem a szolgáltatónak,hogy nincs térerő olyan frekventált településeken mint Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa…
csak hogy párat megemlítsek azok közül, ahol megfordultam és nem tudtam telefonálni.
Ezzel megköszöntem a segítséget majd távoztam az üzletből.
Kisebb vásárlói túra közepette meglátogattam fodrászom, hogy kérjek a jövő hétre időpontot.
Épp egy telefonhívást bonyolított le. Megpróbálom idézni.:
-…ne haragudjon, nem tudom fogadni most, mert tele vagyok vendégekkel. Ha be tud jönni a szalonba
esetleg délután 5 után, akkor rendben van de sajnos most tele vagyok……
-…Nem! Most nem! Értse már meg, hogy nincs helyem! Nem, nem költöztem el. ( az arcán jól látható apró
szemsarok rángásokkal illetve szájszeglet rángásokkal) Tele vagyok vendégekkel, akiknek időpontja van!
A fia nem tudja behozni? Nem most! Hanem délután öt órakor. Értem. Akkor önnek mikor lenne jó?….
-Áhhá! Tehát jó lenne a holnapi nap is. Remek! Délután 2 órakor tudom fogadni. (hangjában megnyugvással)
-Nem Pista bácsi! Nem reggel 8! Nem! Délután 2 órakor! Délelőtt nem dolgozom! Délután kettő!
-Nem, nem, NEM! Pista bácsi, NEM ESTE TÍZ! Nem fogadok senkit meg amúgy sem dolgozom este tíz után!..
HÓÓÓLNAAAAP DÉÉÉLÚÚÚTÁÁÁN KEETTŐŐ! TIZEN NÉGY ÓRA NULLA NULLA! PISTA BÁÁÁÁCSIII! NEEEEEM NEEEEM NEEEEM!!!
MA NEM TUDOM FOGADNI! NEM, HOLNAP SEM! HAGYJON BÉKÉN!….
Miután letette a telefont, bocsánatot kért, majd leült a fodrászüzlet galériájára vezető lépcsőjére,
tenyerébe helyezte arcát, majd egy nagyon halk, ám kimondottan jól érthető -azt a leborult kurva életbe…
hangzott el. Felnézett, majd újabb mea culpa és egy pohár víz társaságában a székben ülőhöz fordult.
-Igya meg helyettem, mert szétvet az ideg!!! Hozzám fordult. Finoman megkérdeztem, hogy hozhatok-e valami szíverősítőt mert látom,
hogy az agyán lévő nem látható vezérszíj épp ledobta magát és kell egy erős dolog, amitől újra beugrik az agyba az értelem.
Mosolygott, majd kérdezte, hogy mi járatban?
Kértem tőle időpontot a jövő hétre. Lehetőleg ne délután kettőre és ne délután ötre, mert ahogy hallottam ezek nem a legjobb időpontok.
Nagyot nevetett majd beírta a nevem a netoszba. Az ollóját előhúzta a fiókból, majd épp kilépésemkor csörögni kezdett a telefon…
– Jó napot, Pista bácsi!….szám sarkában enyhe mosoly ült, majd magára hagytam fodrászom, hogy az elméjét teljesen elhagyva
egy teljesen új hajszerkezetet üssön össze a delikvens feje búbjára.
Ilyenkor elgondolkozom azon, hogy mekkora idegrendszer kell egy-egy nehezebb eset verbális kezeléséhez.
Esélyes, hogy tiltanám az embert aki ennyire gyenge tudatilag illetve konkrétan megkapja az IQ light aranyszobrot.
Az ilyen eseteknél esélyes, hogy az első adandó alkalommal elvágnám a saját ütőerem, majd az övét is.
Aztán eszméletlen partit rendeznénk az üzlethelyiségben.
Azt hiszem, hogy többet kellene az utcára mennem olyan időben, amikor emberek is mozognak.
Talán mindenki kapna egy kis keresztmetszetet a városunkról és a saját benyomásaimról. Na de ami késik, arra várni kell.
Konklúziót nem szeretnék levonni, megállapítani.
Egy biztos, hogy hallókészülékekben tessék többször ellenőrizni az elem töltésének a meglétét!
Üdvözlettel SH@M3N
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: